
Álom és valóság – Országos Könyvtári Napok Bükön
rövid beszámoló néhány fotóval
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006 óta, immár 18 éve szervezi egységes koncepció alapján az Országos Könyvtári Napok eseményeit, minden év októberének első hetében. A 2025. évi programsorozat központi témája és szlogenje az „Álom és valóság” volt. Bükön is csatlakoztunk az országos kampányhoz, amely során 15 programon összesen 354 résztvevőt köszönthettünk. A hét folyamán a legkisebbektől a nagyobb diákokig, felnőttekig, minden korosztály megtalálta a számára izgalmas élményt. A könyvtárba ellátogattak az óvoda mind a hat csoportjának gyermekei, akik tündérálmos őszi mesét hallgattak, mondókáztak, játszottak, majd könyveket nézegettek. Az iskolások számára „Éjszaka a könyvtárban – Álmodj királylány!” címmel szerveztünk különleges elemlámpás, esti programot, két csoportban. A játékos próbatételek után tudták csak felébreszteni az alvó királylányt. A „Bogaras délelőttön” diafilmvetítés és társasjátékozás várta a gyerekeket, a hét kiemelt eseménye pedig egy rendkívüli irodalomóra volt az általános iskola 2–4. osztályosainak, Bosnyák Viktória írónővel és Dudás Győző illusztrátorral. A programsorozat részeként könyvbazárt is rendeztünk, ahol a látogatók selejtezett könyveket vásárolhattak jutányos áron, új otthont adva a régi köteteknek. Az élményekkel teli hét során az álom és a valóság határai valóban elmosódtak – a könyvtár újra bebizonyította, hogy a mesék, a játék és az olvasás világa örök inspirációt ad minden korosztálynak.



