…már túl van dolgon, és nélküle száll az idő.  Mit kezdjünk a múlandósággal? A halál küszöbén, az élet végén, mi járhat az ember eszében? Rítusok vagy tudomány? Élet a halál után… (No, meg előtte.) Testen kívül - és belül... Miképpen lehet egy gyermek számára elmagyarázni, hogy az úttesten fekvő macska nemcsak alszik? Mi európaiak, miért nem tudunk a halál megváltoztathatatlan tényével mit kezdeni? Sok hasonló gondolatébresztő kérdést tett fel Kepes András a büki művelődési központ színpadán mindazoknak, akik ellátogattak a városi könyvtár Olvasószemüveg című sorozatának rendezvényére. Kepes András író, újságíró, egyetemi tanár, igazi világutazó Popper Péter idézetét választotta előadásának címéül - „A boldog hülye és az okos depressziós" -, aki azt mondja, az ember vagy boldog lesz és hülye, vagy intelligens és depressziós. De mi tesz minket boldoggá vagy boldogtalanná? Míg mi, európaiak humorral, rítusokkal próbáljuk a félelmeinket legyőzni a múlandósággal szemben, addig a kelet kultúrákban teljesen másképp viszonyulnak az élethez és a halálhoz. Az előadó filmrészletek bejátszásával repítette el a közönséget Tibetre, a marokkói dzsinek közé. Mesélt – rengeteg humorral - az utazásai során szerzett élményeiről, találkozásairól és azokról a helyekről, népszokásokról, ahol hiszik, hogy a lelkünk nem hal meg, hanem újjászületik egy másik testben. Eljutottunk a perui indiánok közé, megismertük a dalai láma reinkarnálódásának történetét, s láttuk a sámánok között átélt tudatmódosult állapotát. A keleti utazást azzal zárta Kepes András, hogy a világ végtelen, s benne vagyunk mi a véges emberek, akik az élet értelmét keressük. A rítusok, a kultúrák arra szolgálnak, hogy élhetővé tegyük a világot. Az élet egyetlen értelme pedig az, hogy értelmet keresünk benne. S mi jobb, boldog hülyének lenni vagy okos depressziósnak? A középutat kell megtalálnunk, hiszen a boldog ember is lehet intelligens, és az intelligens is lehet boldog. Jobb optimistának lenni, mint pesszimistának, mert bár az élet vége mindig ugyanaz, de az optimistának addig is sokkal jobb. (Haizler Lászlóné- Büki újság XIX. évf. 4. szám