Volt egyszer egy szakács, aki nagyon jó leveseket főzött, de a világon ő sütötte a legfinomabb buktát. Édesanyja ezért el is nevezte Kuktabuktának. Akadt egy segédje is, aki mindig beleszólt a főzésbe. Őt meg elnevezték Kukabuktának. Kuktabukta és Kukabukta nagyon jó barátok voltak, de ha főzésre került a sor, mindig összevesztek. Egyszer annyira összekaptak, hogy nem figyeltek a főzésre és Kukabukta sót tett a buktába. Kuktabukta beleharapott a buktába, ám olyan rossz íze volt, hogy menten fancsali képet vágott.  A sós buktától éktelen haragra gerjedt és dühében páros lábbal rúgta ki Kukabuktát a konyhából. – Fel is út, le is út, nálam többet nem főzöl, mehetsz isten hírével! – kiabálta utána. Feladott egy hirdetést a büki Kukta Magazinban: „Éttermembe ügyes kuktát keresek! Meghallgatás, próbafőzés 2016. július 27-től augusztus 1-ig a büki mesetáborban.”
55 fő jelentkezett az álláshirdetésre. Közülük Pöttöm Kitti kapta meg az állást, mert majdnem olyan finom buktát tudott sütni, mint Kuktabukta. Annyira fantasztikusan jól főzött, hogy ő lett Kuktabukta jobb keze: Kuktakitti. Egy nap főzés közben Kuktakitti parókája beleesett a levesbe és így lelepleződött. Kiderült, hogy ő bizony Kukabukta álruhában. Főszakácsunk rájött, hogy nincs jobb segédje, mint Kukabukta, ezért nem rúgta ki őt újra.
Boldogan főztek, míg meg nem haltak. Favilla, fakanál, fatányér, meghalok, meghalok a buktámért!
 
 
Írta: Adél, Mira, Julcsi, Kristóf, Ádám, Kata, Regina, Zsófi, Emma, Máté, Gerda, Bendi, Máté, Zénó, Bea(kukta)